2012. március 6., kedd

A föld kizsákmányolása, avagy a kifogyhatatlan energiaforrás.

Tudjuk milyen horribilis összegekbe kerül az elektromos áram. Én most egy alternatívát mutatnék be, hátha a felnövekvő kis fizikusok látnak még fantáziát Tesla elméletében.

Nikola Tesla azt vallotta hogy a Föld elektromos áramban "úszik". Ez abból következtethető, hogy a föld belseje, a mag, jóval sűrűbb anyag mint a többi külső réteg, ezért súrlódása közben mérhetetlen mennyiségű elektromos potenciál keletkezik.
Ez az energia az északi és a déli mágneses pólusainkon kicsapódik, és egyfajta burkot képezve körbeveszi a Földet. Úgy képzeljétek el, mint a narancsot. A héj, az elektromos burok, a narancs az pedig a föld.

Képzeljétek csak el. Ha ez az elmélet igaz, akkor végtelen (!) mennyiségű elektromos áramban úszkálunk. Ez az energia hajthatná az autókat, mágneses motorok segítségével (amit már nem egy kutató el is készített, és MŰKÖDIK!), vagyis SOHA nem kell újratölteni a tankot, és mágnest sem kell cserélni, ha az öngerjesztést vesszük alapul.

Íme egy nagyon egyszerű működő mágnes motor.



Ugyanez kicsit nagyobb kivitelben: 





Tesla arra kereste a megoldást, hogy ezt az energiát, ami körülvesz minket, hogyan "vonja" ki a légkörből. Talán meg is találta a választ erre. Teslának két feladatot kellett megoldania ahhoz, hogy "üzemanyag nélkül" működő gépet csinálhasson: 

Be kellett bizonyítania, hogy a Földön mindenütt van olyan könnyen hozzáférhető közeg, amelyből lehetséges energiát kinyerni, és

Ki kellett dolgoznia az energia kinyerését lehetővé tevő eszközt.


Meg is alkotott egy motort.  Tesla motorja minden, csak nem "közönséges".

A technikai elgondolás az öngerjesztés elvén alapult. A generátor tekercseiben a Lorentz-erő következtében jön létre az áram, amikor a tekercs mágneses mezőben forog. De a létrejövő áram — ha egyszer megindult, — maga táplálhatja azt az elektromágnest, amelyik az őt generáló mágneses teret hozza létre. Ha kiderülne, hogy ehhez a folyamathoz, plusz még a tekercsek forgatásához kevesebb energia is elég, mint amennyi termelődik, akkor előttünk áll az üzemanyag nélküli motor. 


Tesla Faraday egyik találmányához, a Faraday-koronghoz nyúlt vissza (ábra)
Egy réz korongot állandó mágnes fölött forgatunk. A nyilakkal jelzett irányban áram indul meg, amely táplálja a villanykörtével szimbolizált fogyasztót. Ha a korong forgatását abbahagyjuk, de a villanykörte helyébe áramforrást kapcsolunk, akkor a korong forogni kezd — generátor üzemmódból motor üzemmódba térünk át.

Ebben az egyszerű szerkezetben az öngerjesztés elvét úgy használhatjuk ki, hogy az állandó mágnest tekerccsel helyettesítjük. Ha a korongot forgatjuk, és gondoskodunk róla, hogy az áram meginduljon, a további áramtermelés már külső mágneses tér nélkül történik. Természetesen ez a változat is képes motorként üzemelni.

Tesla fő célkitűzése az volt, hogy az öngerjesztés hatékonyságát jelentősen megjavítsa.A javulásnak abban kellett megmutatkoznia, hogy ha külső erővel forgásba hozzuk a motort, majd abbahagyjuk a forgatást, milyen hosszú ideig fog tovább forogni önmagától. A szerkezet akkor válik üzemanyag nélküli motorrá, ha a forgás sohasem áll le (vagyis végez legalább annyi munkát, amennyi a súrlódási veszteségeket kompenzálja). Minden jel arra mutat, hogy Tesla ezt a célt elérhetőnek vélte.


Ezt az energiát Tesla szerint fegyverként is használni lehetett volna. A század első évtizedében Tesla erőfeszítései a vezeték nélküli energiaátvitel megvalósítására összpontosultak. De az évtized közepe táján mély depresszió vett rajta erőt, amiben sok különböző tényező játszott közre: a rivális Marconi sikerei a rádiózásban, financiális problémák, a tudományos világ elutasító magatartása. És ekkor, 1908 június 30-n Közép-Szibériában, a Tunguzka folyó körzetében iszonyatos robbanás következett be, amelynek ereje 10-15 megatonna TNT-vel lehetett egyenértékű.

A hivatalos állítás szerint meteor lehetett. DE nem találtak krátert azóta sem. Ha viszont  se meteor, se atombomba (ami akkor még nem is létezett) nem volt, akkor mi lehetett?
Sok tudós azt vallja, hogy az elkeseredett Tesla hozta működésbe a fegyvert...

Kutatásai a szemétben, vagy valahol mélyen eldugva várnak. Amikor is jön valaki, leporolja a jegyzeteket, és megvizsgálja állításait. És ki tudja, uram bocsá megalkotja a végtelen energia világát...

KIRA 

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ez egy egypólusú generátor. ami 1volt alatti feszültséget tud és rendkívül nagy áramot/ több száz amper/, amit nehéz súrlódásmentesen kinyerni!
    De a közelmúlt magyar találmányaival is meg lehetne oldani a világ energia gondját!
    Mint az elliptikus mágnesesterű villanymotor és a vele együtt a Felkínálom hasznosításra című TV műsor az1990es évek közepén bemutatott ország világ számára a 12szeres hatásfokú generátor, ami az akkori árakon 2 millió forintért lehetett volna átalakítani a paksi atomerőmű generátorait. Ez a mai árakon sem lehet 20-30 millió forintnál több, és nem hogy mi kapnánk, hanem mi adnánk a környező országoknak energiát! Mindez el is hangzott a műsorban! A műsorvezető Pomezsánszky Iván nagy falakra hivatkozott a műsor után a találmányokkal kapcsolatban. Ő az egyik tégla a falban!
    Ez lenne 1000 év legmerészebb lépése, , de félnek a mindenkori hatalmon lévők ,mert ha elindul a lavina nincs megállás átrajzol mindent!

    VálaszTörlés
  3. Üljetek be egy nyolcadikos fizikaórára. Az egész hülyeség.

    VálaszTörlés